4. Fejezet – Lora segítsége

Zoe kiemelkedően teljesített a szélenélő – képzésen. Minden tanára szerint ígéretes tehetség, és így előbb kezdhette el elsajátítani a tükrön átutazás művészetét. Elise rá sem ismert újabban rémesen elfoglalt barátnőjére. De nagyon nem is tudott a viselkedésén gondolkodni, mivel Belle – el terveket gyártottak Stephen kiszabadításához. Még nem tudtak sokat agyalni. A felderítő nemrég ért vissza, azt mondta, nem találta a fiút a tükörben.

-Ezek szerint a tükörboszorkány rátalált – gondolkodott hangosan Nylad.

-Ki ez a boszorkány egyáltalán? – tette fel Elise azt a kérdést, amit eddig tartogatott – mármint, mi csak annyit tudunk, hogy ez a valaki csinálta a tükörvilágot, de nem a tükörtestvéreket.

-Az a baj, hogy ennyi az összes tudásunk róla – felelte a nő – a tükörtestvéreket pedig valami, vagy valaki más alkotta. Valami, ami nálunk is… ősibb.

Belle igyekezett nem járkálni túl sokat a szélenélők között. Úgy érezte, most, hogy neki nincs ismertetőjegye, már nem is szélenélő. Ami szintén igaz, de abban a közösségben az ismertetőjegy nagyobb elismerést keltett, mintha valaki megment száz embert. Elise – t pedig egy új kérdés kínozta, mégpedig, hogy kell egy új szélenélő. Nem grasszálhatott körbe – körbe az emberek között, hogy valaki esetleg kisegítené – e őket, egy olyan kell, akit ismer is, vagy legalább már látott.

Egy nap ugyanúgy üldögélt a váróteremben, mint majdnem mindennap, figyelve az embertömeget, várva, hogy valami megoldás eszébe jusson.

Ezt a hatalmas termet naponta szelik át elfoglalt szélenélők. Csak van valaki, aki nincs annyira túlterhelve, hogy foglalkozzon egy lánnyal, aki csak a testvérét akarja megtalálni. Kár, hogy túl sok terhet raknak itt a szélenélőkre. Akik pedig kevés feladatot kapnak – mint például Belle – azok annál könnyebben büntethetők, ha valami balul sikerül. Következtetésképpen olyat kell keresniük, aki eléggé túlterhelt, és így a vezetők elnézőbbek lesznek vele, ha megszeg egy szabályt. Ráfogják a „stresszből származó érzelmi kitörésre”, vagy valami ilyesmire, aztán talán még egy kis szabadidőt is adnak szegény párának.

És akkor beugrott neki. A szélenélő, akit az első nap láttak a kislánnyal. Lora a neve. Elise azóta csak „dzsungelnőnek” hívta, tekintve a rábízott tükörvilágot. Ő tűnt a legelfoglaltabbnak minden szélenélő közül.

-Valamikor meg kéne keresnünk, és közölni vele a szándékunkat – hozta fel a témát egy napon, a szobájukban.

-Lora nagyon elfoglalt. A kiképzésen a harmadik legjobb eredményt produkálta, ezért bíztak rá egy dzsungelt. Én a második voltam – merengett el Belle egy pillanatra – harmadiknak dzsungel, másodiknak középkor, mi?

Elise figyelmen kívül hagyta a megjegyzést. Belle az utóbbi időben véletlenszerűen beszúrt a beszélgetésekbe egy – egy gúnyos és teljesen értelmetlen megjegyzést Nylad vezetésével kapcsolatban, persze csak akkor, ha a beszélgetőpartnere Elise, és nincs más a közelben.

-Csak el tudom csípni. Talán átmegyek a tükörvilágába. Zoe átdob, most is egész jól megy neki.

-Nem lehet – rázta meg a fejét Belle – először meg kell kapnia az igazolványát. Aztán beosztják egy tükörvilágba, végül ismertetőjegyet kap, és ezzel teljes értékű szélenélő lesz. Meg kell keresned Lorát.

-Az a baj, hogy akárhol lehet – gondolkodott a lány – a váróteremben, az ebédlőben, az irodákban, a tükörvilágában… Úgy tudom, hogy az egyik tükörtestvért rendszeresen átviszi, és ahhoz fel kell tűnnie a váróteremben. Ott fogok várni, és ha megjelenik, akármi lesz, beszélek vele.

Be is váltotta ígéretét. Másnap reggel lesétált a váróterembe, de még leülni sem volt ideje, máris megpillantott egy szőke, torzonborz hajat, ami az első napjukon látott kislányhoz tartozott. A hajtömeg egyenesen felé tartott, majd nekiütközött. Nyilván eltévedt. A kislány felemelte a fejét, és tágra nyílt őzszemekkel nézte Elise – t.

-Nem láttad Lorát? – kérdezte, minden bevezető bemutatkozás nélkül.

-Sajnos nem, de segítek megkeresni – ajánlkozott Elise, és meg is fogta a gyerek kezét.

-A nevem Jane – mutatkozott be a kislány – és hetente világot cserélek a tükörtestvéremmel. Most is ezért keresem Lorát. Kedves, és sokat törődik velünk, de kicsit szétszórt. Nem is tud annyira nagyon beszélgetni velünk. Neked milyen a szélenélőd? – kérdezte hirtelen. Elise elgondolkodott egy pillanatra. Fogalma sem volt, Jane honnan tudja, hogy ő tükörtestvér. Talán ez is látszik rajtunk, gondolta.

-A lehető legjobb – felelte végül.

Tovább szlalomoztak a tömegben, míg végül rátaláltak Lorára. A lány egy rakás papírt tartott a kezében, és úgy tűnt, nagyon siet a lépcső felé. Aztán meglátta a két, nála jóval alacsonyabb gyereket, és felsóhajtott.

-Jaj, Jane – mondta – most… nem érek rá. A tükörnél várj… vele – Elise – re mutatott, mint akinek édesmindegy, kire bízza a gyereket. A kislány mosolygott, úgy tűnt, jót mulat a szélenélőn.

Odasétáltak a tükörhöz, közben Elise rájött, hogy nem szervezhetik be Lorát. Így is százfelé kell szakadnia. De talán, ha segítene neki, például a papírmunkában, vagy átszervezi az átszállítás rendjét. És már meg is fogant agyában a terv. Megmondta Jane – nek, hogy maradjon ott, ahol van. Egy kilencéves gyerektől elég nagy elvárás azt kérni, hogy várjon egy helyben, de Jane sok mindent látott már, úgyhogy a szélenélők különös világa nem volt számára túl nagy dolog. Különben is, mit csinálhat egy kilencéves gyerek egy olyan helyen, ahol mindenki felnőtt, ráadásul rohan és kapkod?

Elise a szélenélő után eredt. Az irodáknál érte utol. Lora éppen be akart lépni egy ajtón, de Elise sorompóként elé tette a kezét. A lány értetlenül nézett rá.

-Én tudnék segíteni – kezdte, minden kertelés nélkül – tudom, hogy nehéz egyszerre ötmillió dolgot intézni. Vannak ilyen pillanatok a suliban. És tudom, hogy mit kell ilyenkor tenni. Át kell szervezni az egészet.

-Ezt nem igazán értem, de ha most megbocsátasz… – itt sokatmondóan az ajtó felé bökött a fejével, Elise azonban nem engedett.

-Át kell szervezned azt, hogy mikor megy át Jane, és mikor megy át a testvére. Meg nem szabad mindent elvállalni, mert a végén az ember belebonyolódik – duruzsolt tovább – kérlek! Nagyon fontos lenne nekem és Belle – nek, hogy átvigyél minket egy tükörvilágba!

Lorának hirtelen felcsillant a szeme.

-Ó, téged akkor ismerlek! – kiáltott fel – te vagy az, akinek eltűnt a tükörtestvére, mert betörted a tükröt! – most valahogyan barátságosabbnak tűnt – figyelj, értem, hogy segíteni szeretnél, és nagyon jó tanácsokat adsz. Ez már nekem is megfordult a fejemben. De ha kéthetente szállítanám át őket, akkor is még zsúfolt lesz a napirendem.

-Akkor egyáltalán ne szállítsd őket! – Elise széttárta a karját – engem is csak kétszer vittek át egyik világból a másikba. Szóval szerintem mindketten maradjanak a saját világukban! A papírmunkában pedig majd én segítek.

A szélenélő elfogadta a segítséget, így hát még aznap átvitte Jane – t a dzsungelbe, a tükörtestvérét, Tomot, pedig hazavitte. Ezután Elise – el együtt munkához láttak. Aláírtak, kitöltöttek, leadtak. Ketten egy nap alatt végeztek mindegyikkel. Aztán Lora pár napig visszament az embervilágba, pihenni. Majd mikor kipihente magát, visszajött, és találkozott Elise – el és Belle – el.

-Szóval, melyik világba vigyelek titeket? – kérdezte, aztán egy pillanatig elidőzött Belle fülén, ahol az ismertetőjegyének kellett volna lennie, de a helyén csak az apró bronzkarika éktelenkedett.

-Mi van? – elégelte meg Belle a fürkésző tekintetet, mire Lora elkapta a szemét. Elise jobbnak látta közbelépni.

-Nylad szerint egy városból álló tükörvilágba küldték, ami kísértetiesen hasonlít New Yorkra – mondta – azt gondolja, még mindig ott van. A mi feladatunk pedig az, hogy megtaláljuk.

Lora ciccegett és megcsóválta a fejét.

-De azt gondolom, tudjátok, hogy két tükörtestvér nem lehet egy helyen. Ha ti odamentek, ahol most ő tartózkodik, akkor Stephen átkerül az embervilágba. Egyelőre csak nézzük meg annak a tükörvilágnak a bejáratát, hátha látjuk!

Éjszakáig vártak, akkor ugyanis a váróterem teljesen kiürült. Lora elvezette őket egy meglehetősen futurisztikus kinézetű tükörhöz. A bútor egy zsúfolt, felhőkarcolókkal teli várost mutatott. Elise egyenesen a tükör elé lépett, és a szemét meresztgette. Várta, hogy Stephen mikor megy el előtte. A szemszögből ítélve a tükör egy sikátorban állhatott. Végül a lány megkockáztatott egy halk suttogást.

-Stephen! Ott vagy, Stephen? – kérdezte, arcát egészen az üvegre nyomta.

A tükör felé futott valaki, de az nem Stephen volt. Egy fiú volt az, nyomában rendőrségi szirénák harsantak. Ahogyan meglátta a várótermet, láthatóan megkönnyebbült. Futás közben a kezéből hátralőtt a rendőrökre pár kisebb tűzgolyót. Az egyik rendőrautó felrobbant, a lökéstől pedig a fiú szabályosan átrepült a tükrön, és a váróteremben landolt. A haja hátul megpörkölődött, és fájdalmasan nyöszörgött. A csuklóján furcsa formájú digitális karórát viselt. Ez lehetett az ismertetőjegye. Belle felsegítette a fiút, és széles mozdulatokkal leporolta. Elise tudta, hogy a szélenélőtől megtudhatják, ott van – e Stephen.

-Figyelj – szólította meg – nem láttál a tükörvilágodban egy fiút? Középkori ruhát visel, arcra pedig pont úgy néz ki, mint én.

-Tehát nem láttam – e a tükörtestvéredet – pontosított a fiú – ami azt illeti, igen. Ahogyan megláttam, rögtön tudtam, hogy egy másik világba tartozik, a tükörvilágomban nem mászkálnak ilyen ruhában. Akartam kérdezni tőle, mit keres itt, de elfutott, és nem láttam többet. De szerintem még mindig ott van, elvégre én nem vittem vissza, tehát… – megvonta a vállát, láthatóan menni készült – de ha őt keresed, ne menj be a tükörvilágomba, mert akkor elkerül onnan! Sok szerencsét! – ezzel elment.

Elise, Belle és Lora már valahogyan sejtették, hogyan fogják megtalálni Stephent. Át fog menni a tükörvilágba, ahol most van, Belle és Zoe annak a tükörvilágnak az átjárójánál fogják várni, és amint megérkezik, elkapják. Feltéve, hogy Zoe még emlékszik ránk, gondolta Elise.

Másnap ott várakozott a kiképzőterem ajtajánál. Zoe kilépett, és szembetalálta magát barátnőjével.

-Zoe, segítened kell – Elise elmagyarázta a tervet, a lány pedig rögtön beleegyezett.

-Egyébként képzeld, hamarosan meglesz az utolsó vizsgám! – mesélte boldogan, miközben Elise – el sétált a szobájuk felé, ahol a többiek várták őket – amint azon is átmegyek, megkapom az igazolványomat, és vele együtt a tükörvilágomat!

Elise őszintén örült Zoe sikerének, de mégis, kicsit elszégyellte magát, mivel azt gondolta, hogy ezután már kevesebb idejük lesz együtt beszélgetni, és Stephen ügye is háttérbe szorul majd. Persze önzetlennek kell maradni, de ez néha olyan nehéz!

Bementek a szobába, és nekiláttak összepakolni. Elise éppen végzett kardja, Szilánk megtisztításával, amikor Zoe mellélépett. A kezében egy barna csomagot tartott.

-Sajnálom, hogy az utóbbi időben elhanyagoltalak titeket – mondta, majd átnyújtotta barátnőjének a csomagot – ez egy medál, amiben azt látod, ami kell a célod eléréséhez. Egyesek szerint megmutatja a helyes utat egy labirintusban. Személyeket is mutathat, akikre a leginkább szükséged van.

Elise szemmagasságba emelte a gyöngysoron függő, díszes medált. Alig volt nagyobb egy diónál. Üvegfelülete most a hátizsákját mutatta, ami egyre inkább megtelik. Az üzenet egyértelmű volt: be kell pakolnia. Felvette az ékszert, és rámosolygott Zoe – ra.

-Köszönöm, Zoe – mondta, és visszatért a pakoláshoz.