2.fejezet

Jestert a lótenyésztő egy hatalmas füves részre vitte, ahol épületek álltak itt – ott elszórva. Volt ott egy különösen nagy, piros színű, kétoldalra nyitható ajtóval felszerelt ház.

-vidd ezt a lovat az istállóba és készítsd elő a patkoláshoz – adta a nő az instrukciókat a nő egy fiatal, barna hajú fiúnak.
– Igen, hölgyem – felelt a fiú, és elvette a vezetőszárat a nőtől. Bevezette a piros házba a lovat, amiről kiderült, hogy ez az istálló, és itt szállnak meg rossz időben, vagy hidegben a lovak. A fiú kikötötte Jestert egy pányvához, és elment. Egy dobozzal tért vissza. Ebből kivett egy lovaskefét, vakarót és fésűt. Elkezdte gyengéden vakarni a vakaróval Jester hátát, és a csődör úgy érezte, a fiú magán viseli a sorsát. Megfésülte, lekefélte, és a végére egy gyönyörű ló lett belőle. Ekkor jött be a lótenyésztő, egy kováccsal a nyomában. A kovács alaposan megfigyelte a ló patáit, majd a magával hozott szerszámosládából elővett egy patkót. Nagy, és nehéz vaspatkót,ami a tervek szerint Jester, a régen szabad ló lábára fognak tenni.
A kínok, amik ezután következtek, elviselhetetlenek voltak a ló számára. Már nem olyan volt, mint a fiú gyengéd érintései. A fiatal, lágy kéz tapintásai helyett a kovács durva, erős bőre összehasonlíthatatlan volt Jester számára. Kedve lett volna megrúgni az embert, de nem tehette, mert a vaskezek szorították a lábát. Az nem fájt neki, mikor a szögek beleverődtek a lábába, hanem amit magukkal vittek, a nehéz patkó, az volt a keserves. Már szinte csak járni is nehéznek tűnt benne. De akárhogy próbálta, nem rázhatta le.
Ezek után a haját vágták le, ami inkább belső fájdalmat éreztetett a lóval. Nem volt többé hosszú haja. Nem érezte már magát szabadnak és törvénytelennek. Nem, már a patkók is nehéz rabláncként kulcsolódtak a lábára, s ekkor jött rá: többé már nem szabad. Sőt, kiszolgáltatott, méghozzá az embereknek.
Ezek után a kínok után már jobb következett: egy kényelmes kis bokszba vitték az istállóban, több ló társaságában. De a boksz oly pici volt, amihez nem szokott hozzá, rugdosta az ajtót, ki akart szabadulni. Ott állt a fiú, rákönyökölve a pányvára, ahol előbb Jester állt. Már minden munkájával végzett, és igazából mennie kellett volna, de nem tette. A vad csődört nézte. Egyszercsak odament hozzá, s a ló azonnal lenyugodott. Csak nézte, fújtató orral. És a fiú megsajnálta. Nem fejezte ki, csak sajnálta. És ekkor viszont megnézte az óráját, és rohant ki az istállóból. Nem köszönt Jesternek. Csak futott, a buszmegállóig, és az utolsó pillanatban elcsípett busszal haza is repült…