Szóval, ebben a menüpontban kisebb gondolatszösszeneteket rakok ki, amik csak úgy kipattannak a fejemből. Lehetnek például kritikák valamiről (nem feltétlenül könyvekről, de főleg azokról), akármiről. Remélem, tetszeni fog 🙂
Mik a jellemzői egy unalomig ismert „tinidrámának”, avagy a klónok támadása?
Gondolom, már sokaknak volt szerencséjük találkozni ezzel a műfajjal. Idegen nyelvű szaknevén Young – Adult könyvek, én csak tinidrámának hívom őket. A könyvesboltok tömve vannak ilyen regényekkel, amik annyira csöpögősek, hogy szétfolynak a kezedben. Nem akarok példát mondani, mert nem akarok senkit sem megbántani, ez csak afféle merengés lesz, ezért is kerül a Merengő rovatba.
- A kétballábas főszereplő
Természetesen az ilyen könyvek többsége az iskolában játszódik. És ehhez tökéletesen hozzátartozik az is, hogy a főszereplő kitűnik a tömegből, vagy éppen szürke kisegér, a lényeg, hogy nem boldogul, ráadásul, ha meglát egy fiút, kiesik a kezéből a könyv és elfut. Jó esetben. Rosszabbik esetben addig bénázik szerencsétlen srác körül, hogy az megsajnálja és beleszeret.
- A legjobb barátnő, aki megkap minden figyelmet
Nem tudom, miért van ez minden ilyen regénynél, egyszerűen nem tudnak megcsinálni egy olyan legjobb barátnőt a fent említett főszereplő mellé, aki ne lenne milliószor szebb, ügyesebb és bátrabb, mint a főszereplő. Persze vannak kivételek, de ez a leggyakoribb.
- A szülő, aki van is, meg nincs is (alias “Schrödinger szülője”)
Van, mert kell, de nincs, mert igazából egyáltalán nem a szülő van a középpontban. Ők csak közbe – közbeszólnak a történet folyásába. Emiatt viszont nekem olyan érzésem van, hogy a tinidrámák világában a szülők nem tudnak semmiről, és mivel nem tudnak semmiről, nem is csinálnak semmit. Alfaja, amikor tudnak valamiről, de nem arról, ami igazából történik.
- A suli nagymenője/az undok csaj. Szabadon választható
A fentihez hasonlóan, ez a karakter is kötelező a tinidrámákba, mert ha már suliban játszódik a sztori, akkor kell egy főgonosz is, aki rászállt a főszereplőnkre. És itt fel is tehetjük a kérdést: miért? A legtöbb ilyen regény az életen alapszik, és az életben a szívatás fő kiváltó oka az irigység. Aztán amikor a főszereplőnek végül valaki elmondja ezt, akkor jön a szokásos „irigy? Rám?” Szöveg. Mert természetesen szegénynek már annyi önbizalma sincs, hogy szépnek, vagy tehetségesnek gondolja magát. Az olvasó meg legszívesebben kirángatná szerencsétlent a könyvből, és ráordítana, hogy szedje már össze magát!
- A vicces gyerek
Ritka az ilyen könyvekben, általában csak akkor rakják bele, amikor úgy érzik, hogy ez most így színtiszta szenvedés kétszáz oldalon keresztül, az olvasó még csak el sem mosolyodik, amikor olvassa. Úgyhogy belerakják azt a szereplőt, akinek minden, de komolyan minden helyzetben van valami szellemes beszólása. Ezzel akkor nincs gond, ha a viccek tényleg viccesek. De ha erőltetett poénokat írnak bele, az inkább lesz kínos, mint vicces. Viszont itt is vannak kivételek, volt, hogy egy tinidráma vicces gyerekétől konkrétan sírtam a röhögéstől, mert az tényleg minőségi regény volt.
Nos, ennyi. Az “álomfiúról” nem beszéltem (az a srác, akiért minden olvasó nyáladzik, én meg a fejemet fogom, hogy hogy lehet valaki szerelmes egy ilyen kőbunkóba), mert a főszereplőnél már leírtam, amit tudni kell róla. És még annyi, hogy ezzel az írásommal nem akartam elvenni senki kedvét a Young – Adult könyvektől. Ha valakinek ez a műfaj tetszik, tetsszen neki továbbra is. Valamint vannak olyan regények, amiket ugyan ebbe a kategóriába sorolnak, attól függően, hogy melyik korosztálynak gondolták, de nem rendelkeznek a fenti jellemzőkkel. Ezek lehetnek fantasy, sci – fi könyvek is, lényeg, hogy ezek jók, jobbak, mint a tucatsztorik.
Zenék íráshoz:
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én leginkább úgy szeretek írni, hogy közben szól valami zene. A következő számokat nem csak íráshoz ajánlom, hanem csak úgy a mindennapokra is. Íme:
Mostanában gyakran hallgatom a Fallout című játék zenéit és feldolgozásait. A kedvencem a Fallout 4 zenéje, amit meg is osztok veletek:
A következő számot a rádióban hallottam, és miután ötszázezredszerre is csak ezt adták, rákerestem. Kipróbáltam, milyen írás közben hallgatni. És ment is a lejátszási listámra:
A második játékzene, amit ajánlok nektek, egy olyan játékból van, amivel már elég régen nem játszottam, de nagyon addiktív. A címe Child Of Light, az egész vízfestékkel van lefestve, és rímekbe van szedve és vááá… középkori stílusú történethez a következő számot ajánlom a játékból, erre írtam a Tükörtestvért is egyébként:
Nekem a kedvenc zenei stílusom az indie – rock, és általában ilyen zenékre írok. Ebből pedig az egyik kedvencemet szintén egy játékban hallottam (Life is Strange). Egyszerűen csak hallgassátok, megéri:
Az utolsó szám pedig nem egy játékból van, hanem az angolkönyvemből J Ott volt az utolsó oldalon, és rákerestem. Még a címe és a dalszövege is eléggé illik rám, úgyhogy ez az egyik kedvencem úgy általánosságban:
Hogyan romboljunk le egy klisét?
Először is, mit jelent a klisé szó?
A klisé (idegen nyelvén cliche) egy olyan történet, jelenet, amit az írók/rendezők agyonhasználnak. Ilyen például ez a filmekben gyakran használt jelenet: a főszereplő megveti magát egy magas szikla tövében, hogy kifújhassa magát, ám ekkor valami nedves csöppen a vállára, felnéz, és ott magasodik fölé a sokszájú szörnyeteg. Nem tudom, melyik filmben alkalmazták legelőször, mert annyiszor „újrahasznosították” már.
Vagy, hogy egy könyves klisét említsek: a főszereplőt két fiú/lány szereti egyszerre, vagy két fiú/lány szeret egy fiút/lányt. Ezenkívül a fantasy könyvekben gyakran előfordul az az alapsztori, hogy a főszereplő talál egy új, külön világot a nagymamája kertjében levő ötezer éves fa tövében.
Elég nehéz úgy történetet írni, hogy ne legyenek benne klisék. Konkrétan lehetetlen.
De újra lehet írni egy klisét! Ennek a lényege, hogy nem teljesen mást írunk, és nem is ugyanazt, hanem egy kibővített, kiparodizált változatot. Vegyük példának a fent említett szörnyes klisét:
A nő már alig bírta az iramot. Egy magas sziklát pillantott meg a távolban, a közelében egy lélek sem volt. Tökéletes hely a pihenéshez. Lerogyott a szikla tövében, és egy ideig csak a levegőt kapkodta, miközben igyekezett higgadtan végiggondolni a helyzetét. Ám ekkor valami megzavarta. Valami folyós, nedves csöppent a vállára. Ránézett az ismeretlennek tűnő anyagra, aztán halványan megérintette ujjbegyével és megnyalta. Pizzaszósz, állapította meg döbbenten. És ekkor izgatott, de egyben türelmetlen lihegést hallott a feje fölül. A félelemmel dacolva emelte a hang felé az arcát. Egy meglehetősen dühös pizzafutár – szörny meredt rá.
-Fizetsz végre? – kérdezte a szörny ingerülten.
-Mivan? – kérdezett vissza a nő, miután meg tudott szólalni a döbbenettől.
-Te rendeltél songokut, plusz egy kólát – magyarázta a bizarr lény, arcáról lerítt, hogy már nagyon haza akar menni.
-Én nem rendeltem pizzát, sem kólát – zihálta a nő, mert ekkor rájött, hogy ez nem volt jó ötlet.
-Nem rendeltél?! Na, megállj, tee! – üvöltött fel a szörny és nagyra tátotta a száját. A nő úgy vélte, itt a pihenő vége.
Hát mi ez, ha nem művészet? *meghatódott smiley*
Ráadásul ez egy tökéletes módszer, ha fejleszteni akarjuk a kreativitásunkat, közben pedig jól is akarunk szórakozni.
Tulajdonképpen ez az én módszerem a klisék lerombolására. Remélem, sok jó ötletet adtam 🙂