6. fejezet – A bábmester
Mind az öten durva fapadlóra estek. De mind közül csak Stephen tudta, hova kerültek. Nem vette észre, hogy már nem fogja Zoe kezét. Feltápászkodott, nyögött egyet. Ez az alagútutazás jobban megviselte, mint az előző. Hányingere volt, keze – lába remegett, és ezt tetőzte a félelem és az aggodalom. Hátranézett, a többiek éppen leporolták magukat. Belle nemtetszését fejezte ki, mert kiszakadt a kedvenc dzsekije. Lora beverte a fejét, úgyhogy ő a púpot vizsgálgatta a feje tetején. De aztán a fiú szeme megakadt Elise – en. A lány éppen felállt, és vérző horzsolását szemlélgette.
-Elise? – kérdezte Stephen.
Nem kétséges, hogy felismerte a hangot. Hitetlenkedve felnézett, és a döbbenetet felváltotta az öröm és a zavar. De főként az öröm. Stephen elmosolyodott, és már indult is, hogy megölelje a lányt. Elise viszonozta a szoros ölelést, de igyekezett éreztetni a fiúval, hogy most nem a legalkalmasabb a pillanat a szeretet kifejezésére. Ki kellett deríteniük, hova tűnt Zoe, és hol vannak ők.
-Hol vagyunk? – nézett körbe Lora.
-A tükörboszorkány palotája – tájékoztatta Stephen, aki azonnal felismerte a helyiséget.
-Ügyes fiú – szólalt meg egy hang. Mindannyian felkapták a fejüket, aztán eltátották a szájukat.
A tükörboszorkány álldogált a szoba közepén, mellette pedig Zoe.
Az arcuk minden egyes része egyforma volt. Ugyanaz a vörös haj, zöld szem, szeplők… és ugyanolyan boldogsággal néztek egymásra, mint az előbb Stephen és Elise. Így esett le nekik, hogy egy tükörtestvérpárral néznek farkasszemet.
-Zoe? – kérdezte Elise. Nem értette a helyzetet, tudta, hogy az ott a tükörboszorkány, de más egyebet nem értett.
Zoe elmosolyodott. Közelebb lépett a társasághoz, mire ők messzebb húzódtak. A lány ezen szemlátomást elcsodálkozott.
-Nem akarlak titeket bántani. Egyelőre. Meg akarom magyarázni nektek a dolgokat. Hogy miért tettem mindezt.
-Igen, az nagyon jó lenne – mondta Belle összeráncolt szemöldökkel, kezét láthatóan felkészítve a védekezésre.
A két tükörtestvér hellyel kínálta a többieket, de ők nem ültek le. Zoe értetlenül vállat vont, kényelembe helyezte magát, és miután elhelyezkedett, mosolyogva barátai felé fordult.
-Először is, hadd mutassam be a tükörtestvéremet: Doe – a boszorkány leült Zoe mellé, és csatlakozott a kis csapat bámulásához, akiket ez egyre inkább bosszantott.
-Mindig is tudtam Doe – ról – folytatta Zoe – egy középkori világban lakott, mint te, Stephen. Ki akartam szabadítani, de ott élt egy szélenélő is. Hallani sem akart erről. Én mégis megsemmisítettem a tükörvilágot, azonban Doe csak nagyon rövid ideig élvezhette a szabadságot. A szélenélő ugyanis nagyon dühös lett. Bezárta Doe – t a tükörbe. Újraépítette a tükörvilágot, de Doe odabent maradt.
-Utáltam az összes szélenélőt – vette át a szót Doe – építettem egy palotát a semmi közepén, és napjaim nagy részét a bosszú kitervelésével töltöttem. Azt tervezgettem, hogyan tudok keresztbe tenni Nyladnak. A varázserőmet fejlesztgettem, kifejezetten a tükrökön és az érzelmeken végrehajtott varázslatok érdekeltek. Zoe a segítségemre sietett. Ő hajtotta végre azokat a tetteket, amikkel hírhedt lettem a szélenélők között. Így lettem a tükörboszorkány, amivel a fiatalabb szélenélőket riogatják.
-Minden egyes tettem közelebb vitt Zoe – hoz, de volt egy kis hiba. Kellett egy tükörtestvérpár, akiket felhasználhatok. Zoe pedig megtalált téged, Elise. Rájött, hogy kötődsz azokhoz, akiket szeretsz, és ez tökéletes volt a tervhez. Csak az volt a hiba, hogy New Yorkban voltál, túl messze Zoe – tól.
Elise csak hápogni tudott a döbbenettől.
-Nem mondod, hogy…
-De, mondom – mosolygott Zoe – emlékszel, hogy anyukád állást kapott Yawnie Village – ben? Nos, én ajánlottam őt annál a munkahelynél. A részletekbe most nem mennék bele, egy kicsit bonyolult. A lényeg, hogy a tükör jött veled, és nekünk ez pont ideális volt. Szóval összebarátkoztam veled, aztán felhívtam a figyelmed a tükörre.
A lánynak eszébe jutott az este, amikor először látta meg Stephent. Zoe dobta fel az ötletet, hogy menjenek le a pincébe régi dolgokat kutatni. És ezek szerint ez mind a terv része volt.
-Itt átugrok egy jó hosszú részt, mert nem történt semmi érdekes. Szorosabbra fűzted a kapcsolatot a tükörtestvéreddel, és ez is kedvezett a tervünknek. Közben nem járkálhattam tétlenül, az gyanús lett volna, így megjátszottam, hogy szerelmes vagyok Stephenbe.
Stephennek felragyogott az arca, amit a jelen levők közül senki nem tudott mire vélni. Túlságosan megkönnyebbült, függetlenül attól, amit az imént hallott. De hamar kiderült, minek örül ennyire.
-Örülök, hogy csak megjátszottad – vigyorgott – mert amúgy csúnya vagy.
El kellett hajolnia a tükörszilánk elől, amit Doe küldött felé. Zoe pedig egy kicsit ingerülten, de folytatta a mesélést.
-Mindenki nagyon boldog volt, ezt is ugorjuk át… szóval Doe foglyul ejtette Stephent a tükörben, és türelmesen várt, hogy felfedezze a palotát. Aztán Doe alkalmazta rajta az áruló – trükköt, így irányíthatta őt. Elvégeztetett vele pár munkát, aztán otthagyta abban a tükörvilágban. Eközben én már telepatikus úton Nyladot győztem meg arról, hogy nagyszerű szélenélő lennék. Ó, és sajnálom Belle… el kellett intéznem, hogy üresedés legyen a szélenélők között…
Belle rá akart rontani Zoe – ra, de az egy aprót intett, mire a fapadlóból vastag gyökerek nőttek ki, és lenyomták Belle – t a földre. Így csak annyit tehetett, hogy keresetlen szavakat kiabált Zoe felé és kétségbeesetten rángatta a gyökereket.
-Természetesen remekeltem a szélenélő – kiképzésen. Máris rengeteget tudtam a tükrökön át utazásokról. Gyerekjáték volt az egész. Aztán odaadtam azt a medált, Elise. Csak azért adtam, hogy visszaférkőzzek a bizalmadba. Az a gond, hogy itt nem működik.
Elise kitapogatta a pulóvere alatt a nyakéket. Előhúzta, és megnézte. A medál most úgy funkcionált, mint egy tükör – egy átlagos tükör, amiben önmagát látja. Hasznavehetetlen volt. Visszadugta a ruhája alá, és figyelt.
-Szóval most már értitek. Mindent azért tettünk, hogy együtt legyünk. A cél szentesíti az eszközt, szokták mondani. És most csak azért hoztunk ide titeket, hogy megköszönjük a közreműködéseteket.
-Közreműködésünket? – kérdezte hitetlenkedve Stephen – kihasználtatok minket! Játszottatok velünk, mintha valami bábok lennénk!
-Hát, igen, kijelenthetem, hogy én vagyok itt a bábmester – felelte Zoe, aprót kuncogva – és elismerem, hogy néha gonosz voltam, de csakis Doe – ért. Te is hasonló módszereket alkalmaztál volna, Elise.
-Nem, mert tudom, hogy mit eredményez az a mondás, hogy „a cél szentesíti az eszközt”. Kifogásokat és okokat az értelmetlen bűnözésre – válaszolt Elise. Higgadtan és magabiztosan beszélt, ami zavarba hozta Zoe – t és Doe – t. Arra számítottak, hogy a lány megzavarodik az elhangzottaktól.
-Azt mondom, hagyjuk egymást békén – folytatta Elise – mindketten boldogok vagytok. Mi is boldogok vagyunk, mert itt van Stephen. És hagytok miket elmenni, ugye?
Doe és Zoe nevetett. Nem barátságos nevetés volt ez, hideg, fagyos kacaj, amitől feláll a szőr az ember hátán.
-Sajnálom, de ez nem lehet – mondta Doe – én vagyok a tükörboszorkány, és még mindig utálom a szélenélőket. És lám, itt van kettő, ráadásul az egyik különösen erős.
Belle abbahagyta a csatározást a gyökerekkel, és ránézett Lorára, aki eddig némán gyűjtötte az információt.
-Melyikőnk? – kérdezte. Lora megvonta a vállát, mire az ex – szélenélő visszatért a karja kiszabadításához.
-Úgyhogy úgy terveztük, hogy Belle és Lora itt marad. Kihallgatjuk őket, elvégre, még mindig vívjuk a harcot a szélenélők ellen. Elise, Stephen, nem engedhetünk el titeket, mert rögtön a nyakunkba külditek az összes szélenélőt. Tehát a legideálisabb megoldás, hogy bezárunk titeket – fejezte be a mesélést Zoe. Csettintett, mire újabb gyökerek emelkedtek a padlóból, de Elise időben félrerántotta Stephent és Lorát.
Tüzet lövellt az alattomosan feléjük kúszó gyökerek felé, de nem volt ideje rendesen célozni, elvétette. A fapadlót találta el vele. Egykettőre lángra kapott az egész palota. Zoe és Doe menekülni akartak, de Stephen leterítette őket, és kivonszolta mindkettőt az épületből. Aztán újra feltűnt az ajtóban.
-Gyertek! – kiabált a testvérének, aki a fejét rázta.
-Ki kell szabadítanunk Belle – t – kiabált vissza Elise, aztán odafordult a csapdába esett lányhoz. Nem volt sok idejük – jól van. Hogyan lehetne ezeket leszedni rólad?
-Nyugi, tudom – mosolyodott el Belle – már a beszélgetés közben rájöttem, csak nem hívtam fel magamra a figyelmet.
Időközben kiszabadított fél karjával jégtakarót bocsátott a gyökerekre. Azok megfagytak, így Elise és Lora könnyen széttörhették őket. Felhúzták a lányt a földről, és kirohantak az égő palotából, éppen akkor, amikor a tető beomlott.
Odakint a nagy feketeség fogadta őket, de Stephen nem esett kétségbe. Tudta, merre van az út a tükörig, ahol segítséget kérhettek. Elise cipelte Zoe – t, Belle pedig Doe – t. Magukkal kellett vinniük, biztosak akartak lenni abban, hogy nem tesznek több gonoszságot.
Elérték a nagy téglalapot, ami előtt a trónterem látszott. Ütötték az üveget, de nem hallotta senki. Elise előhúzta a medált, hátha kap tőle segítséget. Elhagyták a palotát, és vele a varázslat hatósugarát is, szóval elvileg a medál rendesen funkcionálna. Az ékszer most egy kardot mutatott. Semmi mást. De a lány megértette az üzenetet.
-Álljatok félre! – szólt rá a többiekre, akik a tükör előtt tömörültek. Lora hátrafordult, és meglátta a kivont karddal álló lányt.
-Biztos vagy ebben? – kérdezte – tudod, mivel jár, ha…
-Tudom, de ez az egyetlen út – felelte Elise, és felkészült a rohamra az üveg ellen. Ám egy pillanatra megtorpant, és Belle – re sandított. Ő ugyanis még nem mondott semmit az ötletével kapcsolatban.
-Másodszor nem tudnak megfosztani az ismertetőjegyemtől, úgyhogy rajta – biztatta a lány.
Elise farkasszemet nézett a tükörrel. Jól tudta, mi történik, ha beledöfi a kardot. A tükörvilág összeomlik, szilánkokká válik, de újracsinálhatja. Nagy levegőt vett, és egy teljesen felesleges, de legalább menő harci kiáltás közben belevágta Szilánkot a tükörbe.
Nem rázta meg a földet semmi. Nem omlott össze semmi. A tükör egyszerűen csak kilyukadt, és a lyukba levegő tódult a kinti világból.
-Ez érdekes – tanakodott Lora – valószínűleg azért nem történt semmi, mert magában a tükörben vagyunk.
-De így is eltört – érvelt Stephen.
-Belülről – felelte Belle, de ő is megfeszítve gondolkodott. Aztán rémülten felkapta a fejét – ha kívülről törik el, a kinti világ megsemmisül. Ha pedig belülről törik el… akkor a benti világ szűnik meg.
-De hát ez már amúgy is a semmi – tárta szét a karját Elise – ezért nem is történik semmi. Nincs hatása annak, hogy betörtem a tükröt.
-Dehogy nincs! – szaladt a szilánkok közé Stephen. Elvette testvére kardját, és nagyobb darabokat vágott ki a tükörből, amíg egy ember át nem fért rajta. Óvatosan átbújt a lyukon, és kinyújtotta a kezét testvére felé.
Ez volt az a pillanat, amikor Elise – nek végre volt ideje felfogni, hogy Stephen újra itt van vele. Újra megmenthette. Ám ahogyan tovább gondolta, nem ő mentette meg. Együtt mentették meg egymást, összedolgoztak, mint az igazi testvérek. És most, hogy ennek az egésznek vége, talán élhetnek úgy, mint egy átlagos, embervilágba tartozó testvérpár. De hogy nem fogják maguk mögött hagyni azt a rengeteg barátot és ellenséget, amit szereztek, az biztos.