VeronicaStories

3. fejezet – A szélenélő

Elise és Zoe egész nap az unalmas környéket fürkészték, hátha találnak egy szélenélőt, de nem jártak sikerrel. Vasárnap, sötétedéskor fáradtan leültek egy unalmas padra, mert éppen a városka erősen unalmas parkjában keresgéltek.

-Talán anya elfelejtett említeni valamit velük kapcsolatban – találgatott Elise. Most már teljesen elfogadta, hogy van egy tükörtestvére egy másik világban, bár még nem beszélt vele, amióta megtalálta – vagy apa.

– Megkérdezhetnéd Stephent is – hozta fel ötlet gyanánt Zoe, mire barátnője elbizonytalanodva nézett rá.

– Lehetne – mondta végül, aztán tovább gondolkodott, és egyre biztosabb lett – menjünk!

Felálltak a padról, és sietve elindultak Elise – ék háza felé. Amint odaértek, vettek egy éles kanyart, és berobogtak a pincébe. A lepedőt nem rakták vissza a tükörre, így most láthatták, ahogyan Stephen unottan járkál a trónteremben, és beszél valakivel, aki valószínűleg a tükör mögött lehetett, mert nem látták. Odakintről zsivaj hallatszott, talán vásár lehetett.

A lányok odaálltak a bútor elé, és Elise megköszörülte a torkát. Aztán még egyszer, mert a teremben levők nem hallották. Egyszer csak a tükör mögött levő alak megszólalt mély, barátságos hangon:

– Ó, Steve, a húgod hív – a lány rögtön tudta, hogy ez a férfi az apja – láthatnám én is?

– Persze, és nem a húgom – felelte a fiú, és megindult a tükör felé – ikrek vagyunk.

– Akkor legyen úgy – nevetett fel Abe, és hirtelen oldalról belépett a képbe – Elise? Nahát, mintha Stephen hasonmása lennél! Olyan régen láttalak!

Abe Martin ugyanolyan ruhát viselt, mint a fia, azzal a különbséggel, hogy fekete kötény és fekete kesztyű volt rajta, illetve egy – két enyhe égésnyom a karján. Elise rájött, hogy az apja kovács. Nem is butaság, gondolta, hiszen „itthon” is fémeket munkált.

– Szia – mosolygott testvérére Steve – mi kéne, ha volna?

– Csak… annyit szeretnék kérdezni, hogy hol lehet találni egy szélenélőt – motyogta a lány.

– Azt hittem, Martha már elmondta neked – ráncolta a homlokát apja.

– Igen, de kifelejthetett valamit – rázta a fejét Elise – nem mondta, hogy pontosan mihez viszonyítva jelenik meg egy szélenélő, tehát, hogy… – elgondolkozva megállt. Mindig is nehezére esett kifejeznie magát szorult helyzetekben – ha például a testvérpár felnőtt, akkor a szélenélő is az?

– Erről sajnos nem sokat tudok – rázta a fejét a fiú – nemrég járt itt az egyik, azt hiszem Belle Pittmannek hívták. Nézzetek körül, hátha találtok egy ilyen nevű embert.

– Tudom, ki az! – kiáltott fel boldogan Zoe – a sulinkba jár, egyidős velünk! Nem sok vizet zavar.

– Csodás, nem is kell segítenünk – mosolygott Abe, aztán érdeklődve nézett Zoe – ra – egyébként te ki vagy?

– Izé… – jött zavarba a lány, de Elise kisegítette.

– A barátnőm, Zoe Laning. Nagyon kedves.

– Értem – bólogatott Abe – szia, Zoe. Kezet fognék veled, ha tudnék. De meg szeretném kérdezni, hogy miért kell nektek a szélenélő? Bár, azt hiszem, tudom a választ.

– Át szeretnék menni a ti világotokba. Néhány napra – mentegetőzött Elise.

– Az jó lenne – komolyodott el egy pillanatra Steve – valahogyan meg kell dönteni ennek a varázslónak a hatalmát – ezzel jelentőségteljesen apjára nézett.

– Ne gondolkozz ilyeneken! – mosolygott rá Abe – lehet, hogy gyakoriabbak a földrengések, az árvizek és sok minden korlátozva van, de inkább ez legyen, mint egy hatalmas háború – majd újra lányára nézett – ha átjössz, meg kell majd védened magad. Nem tőlünk, mi barátságos nép vagyunk, de a varázslények elől. Sárkányok, gyíkok, madarak… jobb, ha a szélenélő veled tart. És kérlek, ne gondolkodj ezen a varázsló – dolgon!

– De…

– Viszlát! – integetett az apja – várnak a kovácsműhelyben. Gőzerővel dolgoznak a vásár miatt.

Amint hallótávolságon kívülre ért, Stephen sóhajtott egyet, majd két tenyerét rárakta az üveglapra.

– A tükörtestvérek így üdvözlik egymást – magyarázta – tedd oda te is a kezedet!

Elise boldogan engedelmeskedett a kérésnek, és amint a két kéz egymással szembe került, a lány érezte a fiú vastag bőrét, mint tegnap, de akkor nem igazán vette észre. A két testvér egymásra mosolygott, aztán Stephen követte apját a hosszú folyosón, és eltűnt, de Elise még sokáig ott tartotta a tenyerét.

Másnap a két lány az iskolában keresték Belle Pittmant, és hamarosan meg is találták. Egy náluk magasabb, karcsú, de erős, rövid, fekete hajú lány volt. Elise először nem vette észre a tükörvilági jellemzőt, így nem volt biztos benne, hogy ő az. Amíg ki nem csengettek az utolsó óráról is, és hazafelé igyekeztek. Nem merték megkérdezni tőle, hogy ő tényleg egy szélenélő – e. Így elszalasztották a lehetőséget.

– Most gondolj bele – ismételte sokadszorra Zoe – nem állhatsz oda valaki elé, és megkérdezni, hogy „hé, te tényleg egy tükörben laksz?” – Elise pedig sokadszorra is elmondta, hogy most várniuk kell holnapig, miközben a tükörvilágot épp egy gonosz varázsló sanyargatja.

Szerencsére nem kellett holnapig várniuk, mert hirtelen belefutottak egy csapat menőbe. És mivel Zoe a „papucs” kategóriába, Elise pedig az új arcok közé tartozott, (és e kettő klikk között nagy a hasonlóság) a fiúk és lányok alkotta kis csoport, akik mind idősebbek voltak a két lánynál, elkezdték őket szívatni.

– Nézzétek, kik vannak itt! – kiáltott rájuk az egyik fiú – az új gyerek, meg a répafej!

– Vörös, te agyalágyult – vágott vissza reflexből Zoe, mivel ő afféle „védekező papucs” volt – most pedig, ha megbocsátasz, hazamennénk.

– Még mit nem! – röhögött rájuk a másik fiú – előbb perkálni kell! Vámjegy! Még az új csajnak is – nézett Elise – re, megjátszott komolysággal.

Zoe nem hagyta magát, és figyelmeztetően rátette a kezét barátnője táskájára, jelezve, hogy nehogy kinyissa. Elise New Yorkban nőtt fel, ott pedig heti rendszerességgel voltak ilyen „rablások”, mint ez. Sőt, durvábbak is. De ő sosem mert visszavágni. Akart, de nem tudott. Inkább visszahúzódott a komfortzónába, és hagyta, hogy a vele lévő megvédje.

– Nincs nálunk pénz, ne próbálkozz – hazudott a fiúk arcába Zoe, mire azok felnevettek.

– Akkor meg minek fogdosod a barátnőd táskáját, észlény? – kérdezte, most egy lány – mert nem akarod, hogy levegye. Na, sebaj, megnézzük, mit tud az új csaj!

Elise megadta magát, lesöpörte Zoe kezét, és elkezdte levenni hátizsákját. Azonban a keze megállt a mozdulat közben. Ugyanis valami bevillant a fejében: a tükörvilágban meg kell tanulnia megvédeni magát. Jó lesz, ha most rögtön elkezd gyakorolni, mondjuk a súlylökést, az úgyis jól ment neki, vékony alakjához képes. A következő pillanatban felkapta a táskát, és minden erejét összevetve a lányra dobta.

Tekintve, hogy a hátizsák tele volt könyvekkel, és Elise még a tornazsákját is belepasszírozta, elég nagyot ütött. Akkorát, hogy a fogpiszkáló – termetű lány rögtön el is esett. De nem feküdt a földön sokáig, felült, és szitkokat szórva támadójára, bemenekült a csoport végére, hogy megvédje magát a többi „lövedéktől”.

– Mit csináltál? – suttogta rémülten Zoe barátnőjének – ez csak olaj a tűzre!

– Nem érdekel – vont vállat a lány, de nem sokáig tartott a nyugalma, ugyanis a kis csapatból kivált egy megtermett fiú, és egy kést tartott a kezében. Ami pedig a legrémisztőbb volt, hogy úgy közeledett, akár egy bika.

Elise félreugrott, és a tag elesett, mert ebben a pillanatban akart döfni. Zoe – t eközben egy másik bandatag támadta meg, a hátizsákját ráncigálták, egy kis darab textil le is szakadt róla. A dolgok elveszni látszottak, amikor jött a segítség: a semmiből a fekete hajú lány, Belle Pittman ugrott elő, és egy nagyot ütött a Zoe – t ráncigáló fiú vállára. Az hátratántorodott az ütéstől, de kapta a következőt. A késes addigra feltápászkodott, mire Belle mozdulatlanul állt, szemében elszántsággal, és előrenyújtotta tenyerét, mintha csak állj – t parancsolt volna széttárt ujjakkal. Aztán elsuttogott egy idegen szót, Elise nem értette mi az, de a következő pillanatban a kés pengéje ezer szilánkra robbant szét, de a darabok nem sértettek meg senkit, mert repülés közben elégtek a levegőben. A fiú úgy remegett, mint a kocsonya, aztán eldobta a használhatatlanná vált nyelet, és társaival együtt futásnak eredt.

– Ez meleg helyzet volt – fordult hátra olyan természetes arccal, mint aki nem épp most robbantott szét egy kést a kezével, úgy, hogy hozzá sem ért. Zoe éppen szerencsétlen szétzilált hátizsákját rakta vissza a hátára, Elise pedig ugyanolyan meredten nézte Belle – t, mint amikor varázsolt. A szélenélő észre is vette őt.

– Tudom, hogy Stephen tükörtesója vagy – mondta neki, aztán odajött hozzá. A lány csak most vette észre a középkori stílusban készített türkiz fülbevalóját. Szóval ez az a jellemző, gondolta.

– Ezt hogy csináltad? – pislogott Elise a lányra, mire ő sóhajtott egyet.

– Csak felhevítettem a kését belülről, és szétrobbantottam – vonta meg a vállát, mintha ez teljesen átlagos dolog lenne – holnapra nem fog rá emlékezni, se az, aki látta. Azt fogják gondolni, hogy a penge egyszerűen levált. De! Térjünk a tárgyra!

– Át szeretnék menni a tükörvilágba – mondta habozás nélkül Elise – a varázsló – dolog miatt.

– Értem – bólogatott Belle, miközben szórakozásképp apró lángocskákat táncoltatott az ujjhegyén – ahogy láttam, nem vagy te olyan ügyetlen. Vág az eszed, és jól tudsz célozni. Meg erős is vagy. De azért azt hiszem, jobb, ha veled megyek. Mármint, én nem féltelek, nekem csak az a dolgom, hogy szállítgassam az emberek a tükrön keresztül. Onnantól az egyén magára vigyáz, de szimpatikus vagy, meg Stephen a barátom. Plusz van egy kis fölös szabadidőm.

– Várj egy kicsit – nézett rá gyanakodóan Zoe, aki bizonyára nem vette észre a fülbevaló középkori stílusát – honnan tudjuk, hogy te egy szélenélő vagy?

Belle rámeredt, sokáig nézte, miközben a két lány ijedten figyelte, hogy most mit fog tenni. A lány összecsapta a két tenyerét, mire az ujjhegyein táncoló kicsi gyertyalángok egy nagy tűzgömbbe olvadtak, ami egyre a csak nőtt. Belle szétnyitotta a kezeit, és a kisebb méretű nap lebegett a tenyerei között. Mikor fej nagyságú lett, kérdőn Zoe – ra nézett.

– Hagyd abba! Kérlek! – sikoltozott az, mire a szélenélő megforgatta kezeiben a gömböt, ujjai nyomán vízsugár zúdult a tűzre. Amint az egész semmivé foszlott, megrázta csuklóját, és láthatóvá vált, hogy egyáltalán nem szenvedett égési sérüléseket.

– Remélem, most már elhiszed – eresztett meg a lány felé egy halvány mosolyt, és elindult. A többiek követték.

Elise, Zoe és Belle együtt mentek hazafelé, ahol lementek a pincében, és már oda is álltak a tükör elé. Épp senki nem látszott benne, de Belle magabiztosan előrelépett, és nemes egyszerűséggel belekiabált a tükörbe:

– Hahó! Embert viszek, Elise Martin! Cserébe kérném Stephen Martint!

Erre kivágódott a nagy fakapu a távolban, és az egyre közeledő Steve lefékezett a tükör előtt. Megviseltnek tűnt, a ruhája koszos volt, haja összevissza állt, a mellénye itt – ott kormos és vizes volt.

– Most? – kérdezte bizonytalanul – épp ebben a pillanatban támadta meg egy sárkány a várost, de nem tudom, miért. Készenlétben van az egész település, bármelyik pillanatban leéghet az egész! Amúgy, meg sziasztok – üdvözölte testvérét az üvegen keresztül.

– Igen, ebben a minutumban – helyeselt Belle – nyugi, én is jövök, hogy védjem Elise – t. Te meg biztonságban lehetsz itt. Készüljetek fel! Zoe, kérlek, állj ki a képből! Egyszerre csak egy embert vihetek át.

A lány felemelte a tenyerét, éppen úgy, ahogyan a kést szétrobbantotta, és másik kezével megragadta Elise kezét. Becsukta a szemét, és összeráncolt homlokkal koncentrált. Aztán elkezdte motyogni az idegen szavakat, most hosszabb volt, mint előzőleg. A tenyere közepén fehér fénylabda képződött, ami egyre csak nőtt és nőtt, és hamarosan beborította mindkettőjüket, Elise – nek be kellett hunynia a szemét. Amikor már csak egyetlen hatalmas fénygolyó látszott belőlük, egy nagy villanás kíséretében eltűntek, és a helyükön Stephen állt.