1. Fejezet – A terv

Elise Martin már megint elkésett az iskolából.

Tömött táskájával becsörtetett az épületbe, a gondnok rosszalló pillantásaitól kísérve. Zoe bezzeg nem nyomja le ötször a szundi gombot egy reggel, mégis friss és üde. A termük ajtajánál megállt, és hallgatózott, hol tart az óra. Földrajz volt, és a lány ezt az órát szerette a legjobban. Rátapasztotta a fülét az ajtóra.

-Ki tudja megmondani, mi Földünk legnagyobb állóvize? – kérdezte Mr. James. Szóval az állóvizekről tanulnak. Elise, ha figyelmesebben hallgatózott, néhány diák horkolását is hallhatta.

-A Csendes – óceán, uram – válaszolta valaki. Elise jobbnak látta bejönni, szépen feltűnésmentesen. Ha a diákok tudnák, hogy ő igazából királynő, hogyan viselkednének vele?

A nyíló ajtóra mindenki felkapta a fejét, az alvók pedig horkantottak egyet, amúgy nem keltek fel. Mr. James rosszallóan csóválta a fejét a késve érkező lányra pillantva.

-Ugye tudja, hogy ezt be kell írnom, Elizabeth? – kérdezte szigorúan.

-Igen, Mr. James – válaszolta a lány, és leült Zoe mellé, aki kérdőn ránézett. Az előttük ülő Belle hátranézett, izgatott és egyben szemrehányó arccal. Egy papírt csúsztatott Elise elé, azzal visszafordult, egyenesen a tanár arcába, aki észrevette, hogy forgolódik.

-Belle, tudom, hogy Elise érkezése némileg megzavarta az óra menetét, de ha megkérhetem, továbbra is koncentráljon az órára – mondta neki, ijesztően közelről.

Elise elolvasta a papírt: találkozunk a buszmegállóban. Te is, és Zoe is. Új fejlemények vannak.

A lány nem csodálkozott az üzeneten. Hetente vannak új fejlemények, de soha nem azok, amiket ő vár. Márpedig ő arra vár, hogy Stephen kiszabadításával kapcsolatban kapjon hírt. Közel három hónapja, hogy otthagyták a tükörvilágot, és nem történt semmi, folyton csak olyan hírek jöttek, hogy „újraépítik a városfalat”, „a királynő távollétében helytartó veszi át a vezetést”, satöbbi. Igaz, ezek többnyire jó fejlemények, de Elise nem ezt várta. Talán most eljön az a pillanat, amire várt.

A nap további része eseménytelenül telt. Elise – re köpőcsöveztek, mire ő válaszul a levegőben elégette a fecniket. Az esetre senki nem emlékezett, Belle törlő varázslata miatt. Összedolgoznak, igaz, a szélenélő megint felhívta a lány figyelmét arra, hogy az iskolában lehetőleg ne varázsoljon. Most, az utolsó óra után elgondolkozva baktatott a buszmegálló felé, mellette Zoe – val. Barátnője az elmúlt három hónapban folyamatosan arról áradozott, hogy „Stephen így”, meg „Stephen úgy”. Menthetetlenül beleszeretett a tükörtestvérbe. Elise tűrte Zoe viselkedését, mert ő is minden szabad percében Stephen – re gondolt, csak máshogy.

A buszmegállóban már várta őket Belle. Amint Elise és Zoe leültek, bele is kezdett a mondandójába.

-Tudom, hogy mindketten Stephenről vártok hírt – mondta – és most egy kicsit tudunk foglalkozni a dologgal. Először is – itt felemelte a hangját, mert a két lány ujjongott és sikoltozott örömében – el kell mennünk a Keretbe. A szélenélők otthonába, találkozunk a vezetőmmel, Nylad – dal. Ő talán tud segíteni.

-Miért csak most találkozunk vele? – kérdezte Zoe.

-Mert időpontot kellett kérnem – a szélenélő széttárta a karját – ez van. Nylad nagyon elfoglalt. Holnapután megyünk. Találkozunk suli után Elise – ék pincéjében!

A három lány elköszönt egymástól. Elise és Zoe szokás szerint végigbeszélték a hazavezető utat, egészen egy útelágazásig, mert ott másfelé mentek. A téma természetesen a holnaputáni kirándulás volt a Keretbe.

-Kíváncsi vagyok, hol él Belle – mondta Elise – a Keretet mindig is úgy képzeltem el, mint egy szállodát.

-Ha csak egy szálloda lenne, akkor a szélenélők gyakorlatilag… nem laknak sehol? – kérdezte elgondolkodva Zoe.

-Dehogy – legyintett barátnője – éppenséggel mindenhol laknak. Minden világban. De konkrét otthonuk nincsen.

-Milyen érzés lehet? – töprengett Zoe.

-Eszedbe ne jusson megkérdezni tőle – szólt rá élesen Elise – még megbántanád.

-Igazad van – törődött bele a lány, hogy ezen információ nélkül kell élnie.

Otthon Elise első útja édesanyjához vezetett. Martha Martin a konyhában főzött. Elise odasétált mellé, és elmondta, hamarosan utaznak a Keretbe, a szélenélők otthonába. Erre a hírre édesanyja kezében megállt a fakanál, és megrökönyödve nézett lányára.

-Elise – szólalt meg pár perc után – biztos vagy ebben?

-Anya, talán ez az egyetlen esélyünk arra, hogy megmentsük Stephen – t. Egy sokkal tapasztaltabb ember tanácsára van szükségünk. Belle mindent megpróbált, de ő is csak egy mezei szélenélő.

Martha anyai féltéssel nézett gyermeke elszánt és kitartó szemébe. Tudta, hogy Elise – t semmi nem tántorítja el a terveitől. El kell engednie, különben a lánya szomorú lesz, és ezt nem akarta.

-Rendben – sóhajtott egyet, ahogyan belátta, a lánya már érett nagy gyerek, képes varázsolni, tud magára vigyázni – menj!

Elise felrohant a szobájába, minden haszontalan iskolaszert kirázott hátizsákjából, és megtöltötte a szükséges dolgokkal. Egy üveg víz, két alma, ha esetleg megéhezne, valamint kibányászta az ágya alól a poros cipősdobozt is, amiben kardja, Szilánk lapult. Kihúzta a hüvelyből az éles fegyvert, és megcsodálta saját tükörképét a csillogó acélon. Igaz, hogy a saját arcképe tükröződik róla vissza, mégis úgy érzi, Stephen mosolygós arca néz rá. A kard reményt adott neki, és ezért nem hagyta ott a tükörvilágban. Berakta a fegyvert a hátizsákba, és kész is volt. Telefont nem vitt magával, mert tudta, akárhova mennek, ott nem lesz térerő.

Miután végzett a csomagolással, bekapcsolta a magnóját, ledobta magát az ágyra, és hamarosan elaludt a lágy zenére.