Cím: Harry Potter és az elátkozott gyermek
Eredeti cím: Harry Potter and the cursed child
Szerző: J. K. Rowling, John Tiffany, Jack Thorne
Tartalom:
Harry Potter élete sosem volt könnyű – és most sem az, amikor a Mágiaügyi Minisztérium túlhajszolt dolgozójaként, férjként és három iskolás korú gyermek apjaként kell helyt állnia.
Miközben Harry a múlttal viaskodik, ami nem hagyja magát eltemetni, legkisebb fiának, Albusnak meg kell küzdenie a reá nehezedő családi örökséggel. A múlt és a jelen vészjósló összeolvadása azzal a ténnyel szembesíti apát és fiát, hogy a sötétség néha egészen váratlan helyekről támad. (forrás: libri.hu)
Azoknak ajánlom, akik
- olvasták (vagy látták) az előző részeket
- alapvetően szeretik a HP – t
- nincsen olyan sok szabadidejük (lentebb elmagyarázva)
SZÓVAL
Természetesen nagyon vártam ezt a kis kiegészítő kötetet (gondolom, nem számít nyolcadik résznek), és, nos, nem azt mondom, hogy csalódtam benne. A könyv becsukása után bennem kavargó érzelmeket kicsit bonyolultabb elmagyarázni, de megkísérelem.
A Harry Potter könyveknek az a nagy előnye, hogy akárhányszor újraolvashatod, soha nem unod meg. Mindig találsz egy kis plusz részletet, plusz poént, bárhogyan újraértelmezheted a történetet, bármit beleláthatsz. Úgy vélem, ez az egyik zsenialitása az írónőnek, aminek segítségével egykettőre berántja az olvasókat ebbe a világba. Na, de hogy miért hozom fel ezt? Azért, mert ebben a kötetben (színdarabban?) nem találtam ezt a kis csavart. A HP és az elátkozott gyermek egy egyszer olvasható regény.
Ehhez, úgy gondolom, közrejátszik az, hogy nem regény formában adták ki, hanem színdarabként. Ami azt jelenti, hogy csak a lényeget, csak a párbeszédet közli, ráadásul olyan formában, hogy az olvasó – és most bocsánat az erősen gamer kifejezés miatt – platformosan képzeli el a történetet. Persze ez nem feltétlenül hátrány. Például nagyon gyorsan elolvasható és felfogható az egész, a cselekmény sodrása erősebb, és ez előnyösebb annak, akinek nincs sok ideje olvasgatni, de nem hagyná ki a könyvet. Én speciel egy nap alatt olvastam el, de ez én vagyok, mindenkinek más az olvasási tempója, ebbe most nem megyek bele bővebben. Mindenesetre úgy vélem, jobb lenne rendesen, regény formájában is kiadni a művet.
És magáról a cselekményről még nem is esett szó! Úgyhogy megpróbálom röviden összefoglalni a főszálat.
Ugye, Harryék felnőnek. Mind a négyen – Harry, Ron, Hermione és Malfoy – negyven évesek, és a történet Harry középső gyerekére, Albusra koncentrál. Tudjátok, ő a gyerek a hetedik rész végéről, aki fél, hogy a mardekárba kerül. És oda is kerül. De mivel a Potter családban a griffendél a hagyomány, ezért Albus „kakukktojás” lesz. Erre még rátesz az, hogy Malfoy egy szem gyerekével, Scorpiussal lesznek legjobb barátok, de közben mindketten magányosak, tehát teljesen szembemegy az apjával, meg tulajdonképpen az egész családjával. Néhány felvonásnyi sírás – rívás után Albus és Scorpius visszamennek az időben (amikor idejutottam az olvasásban, majdnem boldogan felkiáltottam, hogy IDŐUTAZÁÁS!) egy újkeletű időnyerővel, ami évekre is visszadobja őket, de csak öt percre. Tehát visszamennek megmenteni Cedric Diggoryt, és velük tart Amos Diggory unokája/ápolója, Delphini, aki nevével ellentétben nem jósnő, de erre most nem térek ki, mert még spoilerekbe ütköznénk. Elkezdik összekuszálni az idővonalakat, üzeneteket küldözgetnek a jövőbe, totális káosz alakul ki, tehát van benne mindenféle – fajta ínyencség. Ez lenne a sztori, röviden.
A könyv becsukása után azonnal felötlött bennem egy kérdés. Mégpedig az, hogy mégis hogy tudott Harry három gyereket felnevelni? Mert az a betekintés a történet által az „apai módszereibe” nekem eléget mondott. Van itt minden: eltiltja a gyerekét a legjobb barátjától, az elsőszülöttnek több jár… És rájöttem, hogy Ginny a világ legtürelmesebb felesége. Próbálják boldog családként feltüntetni őket, de tulajdonképpen a legtökéletesebb család négyük közül Hermione és Ron családja. Két gyerekük van, Hugo és Rose, mind a kettő a kicsinyített mása az anyjának meg az apjának, igaz, az kicsit fura, hogy Hermione lett a mágiaügyi miniszter, de végül is valahol elképzelhető.
Fura volt úgy olvasni a régi főszereplőkről, mint mellékszereplőkről. Az olvasás során végig nem tudtam megszokni ezt, ráadásul az új szereplők – Albus és Scorpius – egyáltalán nem kerültek közel hozzám. Vannak olyan brilliánsan megírt karakterek, amik szinte kilépnek a sorok közül. Hát, ezek nem. Ezek biza ottmaradtak.
De, hogy ne csak negatívumokat soroljunk: vannak benne zseniális viccek! Ez így persze önmagában nem elég egy színvonalas mű létrehozásához. Mármint, ha nyíltan kimondunk egy poént. Azonban ebben a regényben vannak úgymond rejtett viccek, amik mintha kifejezetten azoknak vannak ott, akik szeretik a HP regényeket, és így megértik ezeket. Például: a Tiltott Rengeteg azért tiltott, mert nem lehet bemenni oda. Ennek ellenére mind a hét részben ott járnak, és ezt a „hagyományt” ebben a kötetben sem szüntetik meg. Külön tetszett a Büfés Boszorkány háttértörténete, elvégre tényleg csak annyit tudunk róla, hogy a Roxfort Expresszen osztogatja a tökös derelyéket, és az írónő még ebből is egy egyedülálló háttérsztorit írt!
Nem akartam ekkora, kívül – belül négyzetcentikre kitérő elemzést adni, de sikerült. Úgyhogy most már ideje pontozni, és ünnepélyesen bejelentem, hogy átszervezem a pontozórendszert. Régebben ugye úgy volt, hogy például „9/10” az tíz pontból kilenc pont. Most rájöttem, hogy ez így nagyon nem szabályos. Úgyhogy felcserélem a formulát, és kicserélem a többi kritikánál is erre a módszerre.
Összegzés:
Szereplők: 10/6 – nem fordult még elő, hogy ilyen rossz pontot adtam volna egy könyvnek, de egyrészt ez egy Harry Potter kötet, amivel szemben az embernek alapból nagy az elvárása, másrészt meg a kézenfekvő tények miatt – magyarán: az új szereplőkben nincs annyi élet, mint a régiekben.
Fejezetek: 10/9.5 – ez egy forgatókönyv. Azért kapott tőlem kilenc és fél pontot, mert bár néhol zavart az olvasásban ez a szkriptes megfogalmazás, nagyon különleges volt így olvasni valamit. Ráadásul az írónő így is bele tudott csempészni néhány gyönyörű leírást a forgatókönyvbe.
Változatosság: 10/10 – ahogyan fentebb is említettem, a tömör megfogalmazás segíti a cselekményt, hogy sokkal gyorsabb és pörgősebb legyen. Szerintem azonban normális regény formájában is ugyanilyen változatos lenne, ezért kapott tíz pontot.