VeronicaStories

Végre péntek! Már alig vártam, hogy megmutathassam ezt a novellát, ami csak úgy kipattant a fejemből, emiatt elég rövidke is 🙂 Fogadjátok szeretettel!

—————————————————————————————————————————————–Amit a zene mesél…

Hannah a zongoránál ült, és nézte a rengeteg billentyűt. Fogalma sem volt, mi történik, ha lenyomja a feketét, aztán a fehéret. Nem tudott zongorázni. Mellette a tanár egyre csak magyarázott, hogy c – dúr meg a – hang és egyéb válogatott marhaságot. Hannah számára mindegy volt, nem akart zeneszerző lenni. Ő csak szeretett volna megtanulni zongorázni, hogy ő magának tudhassa a zene örömeit. Alig várta, hogy a tanár kimenjen a szobából, és akkor egyedül játszhat a kedvére.

És megtörtént a várva várt pillanat. A tanár kiment, igénybe venni a toalett szolgáltatásait. Hannah várt egy csöppet, aztán lenyomta az egyik fehéret. Majd egy másikat, és a harmadikat. Aztán egy feketét, még egyet és még egyet, és kombinálta is a kettőt, létrehozva a maga kis dallamát, a magáénak tudott zenét, amihez nem kellett tanulnia semennyit, mert a zongorát anélkül is kezelheti mindenki.

A következő pillanatban pedig már nem is a szobájában volt, hanem egy padon csókolózó párt figyelt, aztán ugyanezt a párt andalogni a naplementében fürdő parton. Egy virágos réten járt, a távolban hegyek pompáztak. Majd egy férfit, amint fut az utcán, mögötte haragos népek dobálják őt. Egy nőt, amint sír elvesztett szerelme után. Egy történet pergett le Hannah agyában, majd egy második, és a harmadik. Amint váltotta a dallamot, úgy váltakoztak a képek a fejében. Filmet nézett, már nem az unalmas szobában ült a még unalmasabb tanárral. A leglélegzetelállítóbb kalandokban vett részt, járt a dzsungelben, tigrisekre – oroszlánokra vadászott, megvédte a városát az óriástól, végignézte, ahogyan a herceg kiszabadítja őt a várából… szárnyalt a képzelete, amihez az alapot a zene adta.

Nyílt az ajtó, és belépett a tanár. Hannah pedig visszazökkent a valóságba, a máskor zord, de most ragyogó arcú tanár elé, aki közölte vele, a lánynak nem kell gyakorlás, őstehetség. És elment, és Hannah visszatérhetett a világába, ahol mindenki dalolt, ő pedig csak hallgatta és hallgatta…