VeronicaStories

Sziasztok! Írtam egy kis szösszenetet, ami csak úgy kipattant a fejemből (a legtöbb novellám általában ilyen, de jönnek majd normális, szereplős sztorik). Nem tudom, mit szóltok hozzá, olvassátok el, aztán várom a véleményeteket 🙂

 – – –

Ma reggel múzeumba mentünk.

Elsétáltunk egy olyan görög épület mellett. Hatalmas volt, és olyan alakú, mint amikor a trombita végét félbevágják. Az alján emelvény, oszlopokkal, és kőből, minden része kőből volt. A kis tábla szerint ez egy görög amfiteátrum volt, körülbelül háromezer évvel ezelőtt.

Háromezer év. Az sok idő. Nem csoda, hogy a romokat úgy benőtte a moha meg a gaz. El sem lehet képzelni, milyen volt, amikor még teljes pompájában tündöklött. Görög, például athéni lakosok jöttek ide meghallgatni egy líraszámot.

Végigsimítok egy ülőrészt. Tiszta kőből van. Jó kényelmetlen lehetett egy ilyenen végigülni egy előadást. Lehet, hogy a koncerteken ugyanúgy headbangeltek a líra hangjára, mint most? Lehet, hogy nem is kőből volt az alja, hanem bársonyból, mint most a modern színházak?

Olyan nehéz elképzelni, hogy ez a színház kibírt itt háromezer évet. Szerencsésnek mondhatja magát, ha el tudná mondani. Elvégre, lehet, hogy a többi görög amfiteátrumot lebombázták, vagy valami. Lehet, hogy lebontották, hogy rakjanak a helyére egy modern színházat. Arra is van esély, hogy Görögországban lebontottak egy régi görög amfiteátrumot, hogy a helyére építsenek egy új görög színházat. Vagy mozit. Végül is, mindegyiknek ugyanaz az őse.

Látom a romokban a történetét ennek az amfiteátrumnak. A köveit biztos nagy munka volt összehordani. Valószínűleg már felújították az épületet, mert néhány helyen szürkére festett téglákat raktak. Ott mi történt? Miért kellett renoválni? Lehet, hogy mégis lebombázták az amfiteátrumot.

Néha azt kívánom, bárcsak beülhetnék egy időgépbe, elsuhannék vele az ókorba, amikor ez a színház még nézőket, nem pedig turistákat fogadott. Nagy feltűnést nem keltenék. Tegyük fel, hogy az időgép ad rám ógörög ruhákat. Elvegyülök a tömegben, leülök az amfiteátrumban, meghallgatok egy előadást. Szerencse, hogy úgy alakítják ki ezeket a színházakat, hogy mindenhol hallani lehessen az előadást.

A líraszám körülbelül öt percig tart. Aztán vége. Visszaülök az időgépbe, és visszaszállok a huszonegyedik századba. De az biztos, hogy senkinek nem mondom el, mit láttam az ókorban.