VeronicaStories

Nagy kihagyás után (olyan nagy, hogy közben kitavaszodott) újra felrakok valamit az oldalra. Bocsánat a hosszúra nyúlt szünet miatt, de nagyon besűrűsödtek a hetek, nem igazán volt sem időm, sem energiám feltölteni semmit. Most viszont hoztam egy DNS-részt – mert azt is túl sokáig állva hagytam :/ – és egy rövid kis prózát, amit egy iskolai feladatra írtam, és úgy gondoltam, megosztanám veletek is. Úgyhogy a DNS-részt a szokásos helyén, az egyelőre névtelen írást pedig idelent találjátok. Jó olvasást! 🙂

A nyúl rohant, menekült a farkas elől, majd egyszerre megállt. Egyelőre lerázta üldözőjét. Fényes bundáját egy fának vetette, mélyen ülő szemével rettegve kémlelte a környezetét. Rettegés. Olyannyira elege van ebből a szóból! Utálja, gyűlöli, hogy űzött vadként kell élnie, félve mindentől és mindenkitől, de legfőképp a farkastól. Hirtelen vad, megfékezhetetlen és egyáltalán nem nyúlhoz méltó érzés fogta el: meg fogja leckéztetni a farkast. Pontot tesz a szenvedései történetére, elégtételt vesz. Felkerekedett hát, és olyan sebesen, mint még soha, elment megkeresni az üldözőjét.

A harc a hatalmas állattal kimerítő volt, ám a nyúl erejét a düh és a félelem egyaránt táplálta. És mikor a farkas vérző testtel a patakba dőlt és kilehelte a lelkét, akkor a nyúl vetett egy büszke pillantást elmosódott tükörképére a vízben. Amikor meglátta a gyűlölt és rettegett sárga szemeket és a csatakos bundát, egyszerre fogta el a bűntudat és egyszerre ébredtek fel benne új állati ösztönei: a nyúlnak fizetnie kell ezért.