Az eltűnésem alatti időben végig – ha nem is folyamatosan – egy új történeten dolgoztam, aminek most az első részét az elkövetkező hetekben fejezetenként követhetitek figyelemmel. Úgy tervezem, hogy keddenként fogok egy-egy fejezetet kirakni, így sacperkábé 15 hét alatt fog a sztori végigvezetődni az oldalon.

Ez mindenféle értelemben az eddigi leghosszabb történet lesz a blogomon a maga tizennégy fejezetével (plusz egy prológus), sőt, ez még így is csak egy trilógiának lesz az úgymond “felvezetése”. Rengeteget dolgoztam vele, pár százszor átírtam és megszámolhatatlan mennyiségű hajszálamat téptem ki közben, úgyhogy el sem tudjátok képzelni, milyen örömöt jelent nekem, hogy végre megoszthatom Veletek a kész sztorit. 🙂

A prológus jövő héten, kedden lesz feltöltve az új “Égvándor-Hagyaték” nevet viselő menüpont alá, addig pedig itt egy kis ajánló, csak hogy legyen egy kép arról, mi is lesz ez (nem abban a világban játszódik, amiről régebben infókat tettem ki, úgyhogy aki azt várta, attól elnézést kérek).

 

Cím: Égvándor-Hagyaték

Műfaj: steampunk fantasy

Figyelmeztetés: erőszak, vér, trágár beszéd (bocsi)

Ez a történet arról szól, ami valóban megesett. Azon események sorozatáról, melyek eleinte parányi sors-porszemekként függtek a világban, ám borzasztó horderejű, világváltoztató fordulatokká nőtték ki magukat minden egyes ember számára.

Azt mesélem el, ami velem történt, és amiket én tettem. Nem voltak ezek sem dicsőséges, sem helyes tettek; egyikünké sem azok. De megtettük őket, és megváltoztattuk velük a világot.

Minden, de minden édesanyám alkujával kezdődött, annak ellenére, hogy rühellte még magát a kifejezést is…

A Felhővilág irdatlan szigetei között végeláthatatlan égtenger feszül, mely egészen a Horizont ismeretlen, veszélyes ködéig terjed. Azonban ez a terület nem üres: naponta, évente száznál is több léghajó hasítja a szelet sólymokra vadászva, szenet szállítva, és időnként egy szerencsétlen összecsapás következtében utolsó búcsúpöffentésével süllyedve le a Pusztaság kopár vidékére.

Thalia Criswell is egy ilyen hajón szolgál, az Ikaruson, annak ellenére, hogy alig tizenhárom éves, és még nagyban anyja védő szárnyai közül kibújva kísérletezik az élettel. De egy szerencsétlen kalóztámadás következtében a fiatal lány kénytelen magára vállalni az addig felnőttek által betöltött kapitány szerepét, és helyt kell állnia egy őrült hajszában, mely egy kincsért folyik. Ám azt sem ő, sem a félelmetes kalózkirály nem tudja, mit is rejt valójában az a kincs, és hogy mi mindent von maga után, ha bárki is rálel…

Leave a Reply

Facebook