VeronicaStories

Archive for the ‘Uncategorized’ Category

Szóval összegyűjtöttem pár inspiráló képet, és igyekszem csütörtökönként kirakni egyet, mellé pedig egy apró kis sztorit, vagy leírást. Ezen kívül a Tükörtestvér 2. első fejezete pénteken lesz kirakva, ahogyan azt az előző posztban olvashattátok. Ez pedig befolyásolja egy kicsit a novella kirakó napot, ami át lett rakva szerdára. Tehát most ez a felállás:

Hétfő: Merengő, egyéb hír, vagy semmi

Kedd: Ugyanaz, mint hétfőn, de próbálok majd kitalálni valamit erre a napra

Szerda: Novella vagy semmi

Csütörtök: Képleírás nap

Pénteken: Tükörtestvér 2. fejezetei

Szombat: extra, egyéb érdekességek az oldallal és a történetekkel kapcsolatban

Vasárnap: Merengő, hírek vagy semmi

Ennyi lenne a hírzuhatag 🙂 Hamarosan jön az ötletem a keddi napra!

Ahogyan a címből kitalálhatjátok, megvan a Tükörtestvér 2. része. Pénteken már fent is lesz az első fejezet, addig is itt az ajánló. További szép hétfőt 🙂

Cím: Tükörtestvér 2 – Két világ közt

Ajánló:

Közel három hónapja, hogy Elise megkísérelte kiszabadítani testvérét a tükörvilágból. Most pedig végre sikerült kapcsolatba lépniük a szélenélők vezetőjével, ami azt jelenti, hogy indulnak a szélenélők, és egyben Belle otthonába. Mindeközben pedig a tükör belsejében raboskodó fiú rátalál egy rejtélyes palotára a semmi közepén, ami további csapásokat mér Elise – re, Belle – re és Zoe – ra, akik egyre inkább érzik, hogy valaki más irányítja őket és az események menetét.

Kiraktam egy új kritikát/ajánlót az egyik kedvenc könyvemről. A “könyvajánló” menüpont alján találjátok.

Most vasárnapra hoztam pár részletet készülő történetekből, olyanok, mint a Tükörtestvér 2 és az a történet, aminek még nincs címe, valamint egy novellarészlet is van közöttük 🙂 Íme:

“Amint földet ért, két lány megragadta, az egyik finoman, a másik határozottan, de egyik sem fájt neki. Talpra állították és végre szembekerülhetett üdvözlőivel. Belle és Zoe volt az, arcukon a kíváncsiság, a megkönnyebbülés és a düh keverékével. Stephen nem tudta, mit mondjon. Hirtelen szembekerül az emberekkel, akiket az utóbbi időben üldözött, csak hogy válaszoljanak egyetlen kérdésére. De végül nem ő találta meg őket, hanem pontosan fordítva.

-Hol van Elise? – kérdezte végül.

-A világban, ahonnan jöttél – felelte Zoe, bár nem tudta mire vélni a kérdést – azt hittük, őt keresed.

-Igen, mert elköltözött, és csak meg akartam mondani neki, hogy… – Stephen rájött, hogy amit most mondani készült, az csöppet sem szalonképes, úgyhogy elharapta a mondat végét.

-Dehogy költözött el, honnan veszed ezt? – Belle értetlenül felvonta a szemöldökét – még mindig itt él, Yawnie Village – ben. Illetve, most elmentünk a szélenélők otthonába segítséget kérni. De ki mondta neked, hogy elköltözött?

Stephen éppolyan értetlenül nézett a lányokra, mint ők rá.

-A tükör boszorkánya mondta – felelte. A reakció mindent felülmúló volt.”

(Tükörtestvér 2)

 “Miután elhelyezkedtek az ágyon, a forgószéken és a földön, Michelle belefogott a magyarázatba, miért vannak itt.

-Tehát, ahhoz, hogy megértsd, kicsit messzebbről kell kezdenem – mondta – szóval, a játékcégek egy jó pár évvel ezelőtti napon eldöntötték, hogy az általuk készített karaktereket egy közös mappában fogják tárolni, egyetlen gépen, ami az Architect Games igazgatójának gépén lesz, mert az övé ez az ötlet. Aztán a többi cég szépen fogta, és belepakolta a játékaik főszereplőjét ebbe a mappába. Aztán, nem sokkal ezután arra lettek figyelmesek, hogy a karakterek kódjaiból üzenetek formálódnak ki.

Itt tartott egy hatásszünetet, és meg is volt az eredménye. Carol a szája elé kapta a kezét. Most már teljesen biztos volt abban, hogy ezek csak játékkarakterek. Emberrablók nem találnak ki ilyen történeteket.

-Az üzenetek tartalma nagyjából annyi volt, hogy mi – vagyis a karakterek – igenis élünk és öntudatunk is van. A fejlesztők meg képzelheted, mennyire megijedtek. Beszélni kezdtek velünk a kódjainkon keresztül, és megállapodtunk abban, hogy a mappában egy külön kis „univerzumot” készítenek nekünk, hogy ott éljünk. Amikor ez megvolt, mindenkit odazsúfoltak. Nem kellett túl sokat csinálnunk abban a világban. Az volt az egyetlen feladatunk, hogy éljünk, mert a másolataink, akik szerte a világban a játékokban szerepelnek, mind rólunk vannak mintázva. Mi vagyunk úgymond a prototípusai azoknak a karaktereknek, akiket a játékban látsz.

-Szóval, elvoltunk, meg minden, de körülbelül úgy 2013 – ra kezdett a világunk túlnépesedni. A fejlesztők bővíthették a mappát, és meg is tették legalább tizenötször. És aztán beütött a baj.”

(A történet, aminek még nincs címe)

“Az új munkahelye egy kávézó volt. Az előző is, de az megszűnt, ez pedig csak most nyitott, így került ide. Nem volt túl nagy, átlagos kávézónak tűnt. De a lány mégis megállt, és nagyot sóhajtott. Ki tudja, mi fogadja, amikor belép az ajtón? Akármi lehet odabent. Biztos jó ötlet bemenni? Muszáj most indulnia, különben megfutamodik, és akkor nevetség tárgya lesz. Nem, inkább úgy nevetik ki, hogy közben odabent dolgozik. Nagyot nyelt – érzései szerint a szemközti utcára is elhallatszott a nyelés hangja – és… húzta az ajtót, amire nagy lóbetűkkel az volt írva, hogy „TOLNI”. Gyorsan körbenézett, de szerencsére az utca kihalt volt. Újra próbálkozott, immár rendeltetésszerűen tolva az ajtót. Nem lenne szerencsés, ha rögtön az első munkanapján kirántaná a helyéről a kávézó bejáratát.”

(Sophie Ward kalandjai, novellasorozat)

Sziasztok! Írtam egy kis szösszenetet, ami csak úgy kipattant a fejemből (a legtöbb novellám általában ilyen, de jönnek majd normális, szereplős sztorik). Nem tudom, mit szóltok hozzá, olvassátok el, aztán várom a véleményeteket 🙂

 – – –

Ma reggel múzeumba mentünk.

Elsétáltunk egy olyan görög épület mellett. Hatalmas volt, és olyan alakú, mint amikor a trombita végét félbevágják. Az alján emelvény, oszlopokkal, és kőből, minden része kőből volt. A kis tábla szerint ez egy görög amfiteátrum volt, körülbelül háromezer évvel ezelőtt.

Háromezer év. Az sok idő. Nem csoda, hogy a romokat úgy benőtte a moha meg a gaz. El sem lehet képzelni, milyen volt, amikor még teljes pompájában tündöklött. Görög, például athéni lakosok jöttek ide meghallgatni egy líraszámot.

Végigsimítok egy ülőrészt. Tiszta kőből van. Jó kényelmetlen lehetett egy ilyenen végigülni egy előadást. Lehet, hogy a koncerteken ugyanúgy headbangeltek a líra hangjára, mint most? Lehet, hogy nem is kőből volt az alja, hanem bársonyból, mint most a modern színházak?

Olyan nehéz elképzelni, hogy ez a színház kibírt itt háromezer évet. Szerencsésnek mondhatja magát, ha el tudná mondani. Elvégre, lehet, hogy a többi görög amfiteátrumot lebombázták, vagy valami. Lehet, hogy lebontották, hogy rakjanak a helyére egy modern színházat. Arra is van esély, hogy Görögországban lebontottak egy régi görög amfiteátrumot, hogy a helyére építsenek egy új görög színházat. Vagy mozit. Végül is, mindegyiknek ugyanaz az őse.

Látom a romokban a történetét ennek az amfiteátrumnak. A köveit biztos nagy munka volt összehordani. Valószínűleg már felújították az épületet, mert néhány helyen szürkére festett téglákat raktak. Ott mi történt? Miért kellett renoválni? Lehet, hogy mégis lebombázták az amfiteátrumot.

Néha azt kívánom, bárcsak beülhetnék egy időgépbe, elsuhannék vele az ókorba, amikor ez a színház még nézőket, nem pedig turistákat fogadott. Nagy feltűnést nem keltenék. Tegyük fel, hogy az időgép ad rám ógörög ruhákat. Elvegyülök a tömegben, leülök az amfiteátrumban, meghallgatok egy előadást. Szerencse, hogy úgy alakítják ki ezeket a színházakat, hogy mindenhol hallani lehessen az előadást.

A líraszám körülbelül öt percig tart. Aztán vége. Visszaülök az időgépbe, és visszaszállok a huszonegyedik századba. De az biztos, hogy senkinek nem mondom el, mit láttam az ókorban.

Újra elnézést a hosszúra nyúlt szünetelés miatt, de rengeteg minden történt velem az utóbbi időben. De most igyekszem kárpótolni titeket egy játékkal és egy új történet előzetesével!

Szóval, először az ajánló, amihez a segítségeteket kell kérnem. Mivelhogy nincsen ötletem a címhez. Ez van, írásban jó vagyok (remélem), címben viszont nagyon ergya. Ez a bejegyzés ki lesz rakva a Facebook oldalra is (https://www.facebook.com/veronicastories.eletfuszerei), és az alá a poszt alá írjátok a címötleteteket! Köszi!

És itt is van az ajánló!

Műfaj: sci – fi, ifjúsági

Ajánló: Carol egy teljesen átlagos tizenhat éves lány, leszámítva azt a tényt, hogy szerinte a földkerekség legnagyobb kockája. És ez beigazolódni is látszik, amikor egy nap négy igazi, hús – vér, játékokból érkezett főszereplők csöngetnek a házuk ajtaján. Hamarosan megtudja, hogy a játékkaraktereknek saját világuk is van, ami nagy veszélyben forog. A négy karaktert pedig felderítőknek küldték az emberek világába, hogy megnézzék, alkalmas – e a többi szereplő számára. Carol pedig újonnan megismert barátaival felkerekedik, hogy megakadályozza a karakterek világának pusztulását.

Ennyi lenne az ajánló, remélem, felkeltette az érdeklődéseteket. Hamarosan hozok belőle egy kis részletet, ha kíváncsiak vagytok rá.

És akkor jöjjön a játék!

A lényege: kiraktok Facebookon egy külön poszt alá inspiráló képeket, amikhez úgy gondoljátok, lehet írni egy rövidke történetet (tényleg rövidre, legfeljebb három – négy sorosakra számítsatok!), én pedig megírom! Tulajdonképpen ilyen fotókat/festményeket akárhol találni, a legjobb lelőhelyek: Google, Pinterest, Deviantart.

Ennyi lenne, remélem élveztétek a híráradatot, és számítok a segítségetekre! *-*

Biztos észrevettétek, hogy mostanában nem raktam ki semmit. Ennek az az oka, hogy zsúfolt volt a hetem, de most már sikerült egy kis időt szakítanom az oldalra. Nos, először is, a Mindörökre Szabadság befejező részét most teszem ki, és sajnálom, amiért nem raktam ki extrát, újra az időhiány miatt.

Másodszor, éppen nincsen futó történet, novellákat és könyvajánlókat pedig nem mindig tudok kitenni, de nyugi, már dolgozok egy történeten. Nem tudom mikor lesz kész, megcélzom a nyár elejét, aztán majd meglátjuk 🙂

Végre péntek! Már alig vártam, hogy megmutathassam ezt a novellát, ami csak úgy kipattant a fejemből, emiatt elég rövidke is 🙂 Fogadjátok szeretettel!

—————————————————————————————————————————————–Amit a zene mesél…

Hannah a zongoránál ült, és nézte a rengeteg billentyűt. Fogalma sem volt, mi történik, ha lenyomja a feketét, aztán a fehéret. Nem tudott zongorázni. Mellette a tanár egyre csak magyarázott, hogy c – dúr meg a – hang és egyéb válogatott marhaságot. Hannah számára mindegy volt, nem akart zeneszerző lenni. Ő csak szeretett volna megtanulni zongorázni, hogy ő magának tudhassa a zene örömeit. Alig várta, hogy a tanár kimenjen a szobából, és akkor egyedül játszhat a kedvére.

És megtörtént a várva várt pillanat. A tanár kiment, igénybe venni a toalett szolgáltatásait. Hannah várt egy csöppet, aztán lenyomta az egyik fehéret. Majd egy másikat, és a harmadikat. Aztán egy feketét, még egyet és még egyet, és kombinálta is a kettőt, létrehozva a maga kis dallamát, a magáénak tudott zenét, amihez nem kellett tanulnia semennyit, mert a zongorát anélkül is kezelheti mindenki.

A következő pillanatban pedig már nem is a szobájában volt, hanem egy padon csókolózó párt figyelt, aztán ugyanezt a párt andalogni a naplementében fürdő parton. Egy virágos réten járt, a távolban hegyek pompáztak. Majd egy férfit, amint fut az utcán, mögötte haragos népek dobálják őt. Egy nőt, amint sír elvesztett szerelme után. Egy történet pergett le Hannah agyában, majd egy második, és a harmadik. Amint váltotta a dallamot, úgy váltakoztak a képek a fejében. Filmet nézett, már nem az unalmas szobában ült a még unalmasabb tanárral. A leglélegzetelállítóbb kalandokban vett részt, járt a dzsungelben, tigrisekre – oroszlánokra vadászott, megvédte a városát az óriástól, végignézte, ahogyan a herceg kiszabadítja őt a várából… szárnyalt a képzelete, amihez az alapot a zene adta.

Nyílt az ajtó, és belépett a tanár. Hannah pedig visszazökkent a valóságba, a máskor zord, de most ragyogó arcú tanár elé, aki közölte vele, a lánynak nem kell gyakorlás, őstehetség. És elment, és Hannah visszatérhetett a világába, ahol mindenki dalolt, ő pedig csak hallgatta és hallgatta…

Ha valaki esetleg ír, tanul, vagy egyszerűen csak sétál, azt a legjobb zenére tenni. A Merengőben összegyűjtöttem az öt (szerintem) legjobb zenét erre a célra. Ne feledjétek, holnap novella! 🙂

A régen leállt Mindörökre Szabadsághoz itt az új rész, és hamarosan jön az utolsó is, szóval szokásosan jönnek képek a szereplőkről 🙂

Valamint van néhány bejelentenivalóm: a szerdai könyvajánló elmarad, de helyette jönni fog egy Merengő cikk, hogy miről, azt még nem mondom meg 🙂 Illetve a Happy című történetet letörlöm. Ennek az az oka, hogy nem tudom hová vezetni a történetet, hirtelen ötlettől vezérelve írtam meg, de mostantól csak olyat rakok fel, amit már előre megírtam. És pénteken jönni fog egy rövidke kis novella is. Eseménydús hetünk lesz 🙂